2016. december 13., kedd

Zenélő mesekönyvek

Ahogy már korábbi bejegyzésemben is írtam, az interaktivitás a mesekönyvek esetében nagyon szerteágazó lehet. Ebben a bejegyzésemben egy kicsit azokról a mesekönyvekről írok, amelyek "zenélnek", azaz a könyv olvasása közben különböző hangokat adnak ki gombok segítségével, ha a szereplőhöz tartozó gombot megnyomjuk. Ezek a mesék sokszor már csak antikváriumban vagy aukciós áruházakban érhetőek el, ma már nem nagyon adnak ki ilyen könyveket, ennek ellenére még sok családban találni ilyeneket.
Ebben a kategóriában is számos mese - főleg azért klasszikusok - magyar nyelven is megjelent. Az egyik ilyen klasszikus mese Micimackó, minden gyerek kedvence.  Amit Micimackó a legjobban szeret címmel jelent meg zenés könyv, amelyben a szereplők hangjait lehet megeleveníteni egy-egy gombnyomással. Micimackó meséiből megjelent még egy másik lapozgatós, zenélős mesekönyv Mit tehet Micimackó? címen, amely már a gyerekek térbeli látását is fejleszti és segíti. Az Alexandra kiadó megjelenésében több Disney szereplő is megelevenedik a Hercegnők dalai című mesekönyvben is. 

A másik híres mese a My Little Pony sorozat keretében adtak ki egy zenélő könyvet magyarul a 4-6 éves korosztály számára. A Fisher Price Kacagj és fejlődj sorozat keretében jelent még meg a 3 éves korosztály számára a mesemondókákat tartalmazó könyvecske, amely hangosan mondja ki a számokat, az ABC betűit és a színeket, ezáltal fejlesztve már a kicsiket. Gondolhatnánk még Richard Scarry Tesz-vesz város könyvére, vagy akár a Loony Toons Bolondos dallamok szereplőire, akik mind megelevenednek egy-egy ilyen kiadásban. 

Ezek természetesen csak a magyar nyelvű kiadások és azoknak sem a teljes felsorolása. Ilyen mesekönyvek idegennyelven is megjelennek különböző kiadásban. Ezeket a könyveket már 1 éves  kortól lapozzák a kisbabák, amelyeknek a szórakoztatáson kívül fejlesztő jellegük is van. Ez a kategória az interaktív könyveknek egy elég nagy részét fedi le mind a mai napig a gyerekkönyvek között.


1 megjegyzés:

  1. Casinos near Casino Porter, CA | MapyRO
    A 충청남도 출장안마 map showing casinos and other gaming facilities located 양주 출장마사지 near Casino Porter, 삼척 출장마사지 located in Porter, CA, with information and 구리 출장안마 road conditions, 동해 출장안마

    VálaszTörlés